Helytörténeti előadássorozat-Települési értékek, köztéri alkotások

2022-10-04 17:00 - 19:00
Gyulafirátóti Művelődési Ház
Cím: 8412 Veszprém-Gyulafirátót, Hajmáskéri u. 2.

 

Fontos ismernünk településünk, lakóhelyünk történetét, szellemi, tárgyi, épített örökségeinket, hagyományainkat és szokásainkat. Így értjük meg a múltat és tehetünk a jelenben mindezek megőrzésérére, védelmére. Ezt a célt szolgálja az előadássorozat, amely a diákoknak, a fiatalságnak és a felnőtt korosztálynak szóló ismeretterjesztő program.
Előadó: Károlyi Ildikó helytörténeti kutató
Vegyél részt Te is, mert sok érdekesség hangzik el a legújabb kutatási információkból.
Az októberi előadásokon folytatódik Gyulafirátót települési értékeinek, köztéri alkotásainak ismertetése, bemutatása, úgy, mint a
– Kálvária
– Hadnagy László emléktábla
– Rátót család emlékére dombormű
– Kopjafa – millenniumi emlékoszlop
– Kitelepített németek emlékére – emléktábla emlékkövön
– Gyulaffy László mellszobor
– Gyulafirátót templomainak története
Az előadásokra a belépés díjtalan.
A rendezvény a HUNG-2022/9019 pályázati azonosítószámú “Értékeink nyomán” című pályázat keretében valósul meg.
Megszakítás