Merjünk az asztalfőre ülni!- az apák szerepe a családban

2021-08-26 18:00 - 19:30

Előadó: Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes, író, előadó, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója
„Családbarát Szülő Klub”

Az előadás során számtalan nevelés és életviteli kérdés merül fel, melyet Csaba testvér sajátos humorával, több száz árva gyerek „atyai” szerepével a háta mögött olyan megközelítésben, szeretettel tud megválaszolni, mely mindannyiunk számára útravalót ad.
Miként tanítsuk meg gyermekeinket az érzelmeik felismerésére, kezelésére? Hogyan szeressük jól a gyermekeinket, úgy, hogy megadjuk számukra a megfelelő önállóságot és kereteket is egyszerre? Milyen új kihívásokkal kell szembenéznünk a világjárvány okozta élethelyzetekben? A közösség és a család ereje, példamutatása miként tudja befolyásolni, segíteni a fiatalokat eligazodni a világunkban? Ki a felelős szülő? Hogyan neveljünk boldog gyerekeket? Miként tudnak a szülők – apa és anya – töltődni, erőt meríteni a mindennapi kihívásokhoz?
Az előadást interaktív beszélgetés követi, mely keretében a vendégeknek is módja nyílik kérdezni.
Moderátor, háziasszony: Tibenszky Moni Lisa, újságíró, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője
Részvétel díjtalan!
Helyszín: Agóra színházterem

A rendezvény a CLLD pályázat TOP-7.1.1.-16-H-ESZA-2019-01202 – „Élmény, közösség, tudás” családi programok az Agórával keretein belül valósul meg.