Leírás

LÁZÁR TESÓK
A Lázár tesók – nevükhöz hűen – tényleg egy testvérpár. Lázár Domokos és Ágoston ismerős lehet az Esti Kornélból és a Pegazusok nem léteznek zenekarokból is, ám hajtotta őket a vágy, hogy ketten is alkossanak. Autentikus, bensőséges, őszinte világukban megfér egymás mellett a melankólia és a humor, a szomorúság és az öröm, a létezés sötétebb és fényesebb oldala is, mindezt letisztult, egyszerű és szép formákba öntve hallhatjuk tőlük.
2018-ban döntötték el, hogy komolyan foglalkoznak ezzel a projekttel. 2020 őszén jelent meg első nagylemezük Hullámtörés címmel, melynek bemutatója 2021 januárjában volt a Müpában, majd 2021-2023-ban a lemez dalaival bejárták az országot.
Második nagylemezük 2023 novemberében jelent meg Eső előtt címmel, melyet dupla- teltházas lemezbemutatóval ünnepeltek a MÜPÁ-ban.
2025-ben egy négyrészes, negyedévente megjelenő lemezcsokorral készültek, melynek első, ‘Tavasz’ című darabja márciusban dupla előadással debütált a Magyar Zene Házában. A második, “Nyár” címet viselő kislemezt a budapesti Kobuci Kertben mutatták be 2025 júniusában, az “Ősz” lemez pedig az UP Rendezvénytér színháztermében szólalt meg először élőben. A Tél kislemez elsőként az “Évszakok” előadás keretében, idén márciusban volt hallható a Magyar Zene Házában.
Mindezek után 2026 októberében Veszprémben, az Agóra színpadán láthatja a közönség a testvérpárost.
Helyszín: Agóra Veszprém Kulturális Központ
YOUTUBE: https://www.youtube.com/@lazartesok5178
FACEBOOK:https://www.facebook.com/lazartesok/
INSTAGRAM: https://www.instagram.com/lazartesok/
Belépődíj: 3.900.-
